Tavaly a nagy hullámzásban a filmet sikerült magamhoz venni, némileg vegyes érzelmekkel. Amikor angolul is be tudtam a könyvet szerezni, akkor olvastam el, de azóta is forralom, mert az érzéseim még mindig vegyesek. Ezeket a vegyes érzéseket nagyon jól megfogalmazta az amazon egyik kommentelője: decades too late to be revolutionary. A héten olvastam egy riportot egy fekete bőrű amerikai költővel, aki nagyon élesen úgy fogalmazott, hogy aki feketeként nem érzi magát az (amerikai) nemzet részének, az magára vessen. Vagyis előre kell tekinteni, elhagytuk már az ötvenes éveket, a faji kérdés már nem kérdés. Ez a könyv valóban nem a Tamás bátya kunyhója, amely felhívja a világ figyelmét a néger rabszolgák keserű sorsára, és nem is valami pamflet, amely cselekvésre ösztönözne. Egyszerűen elmeséli, hogyan éltek az amerikai Délen a hatvanas évek elején. Valószínűleg azért volt ilyen nagy siker, mert az olvasók nagy részének fogalma sem volt arról, hogy létezett/létezik olyan, hogy faji megkülönböztetés. A történet szívhez szóló, de teljes mértékben fikció, és több lába billeg. Skeeter motivációja a fekete háztartási alkalmazottak történeteinek leírására nem egyértelmű, még a siker után sem. Sokkal inkább a saját érdekei vezetik, mint bármilyen jobbító szándék. Celia, aki befogadja Minnyt, egy alacsonyabb fehér kasztból jött, ezért nem áll vele szóba a többi középosztálybeli feleség. De ez az alacsony kaszt valószínűleg még fajgyűlölőbb, mint azok, akik lenézik Celiát. A könyvben íródó könyv Aibileen írói tehetségén nyugszik. Vajon miért beszél akkor ő valami istentelen szlengben, míg Minny, aki nála sokkal egyszerűbb lélek, szinte irodalmi nyelven? És miféle befejezés az, mikor az anyagilag teljesen lehetetlenné tett főhős derűsen elsétál az alkonyatban, és kicsit sem izgatja magát azon, hogy holnaptól miből vesz ennivalót?
Vagyis nem hatott meg igazán a történet, nem éreztem hitelesnek, és nem éreztem időszerűnek. Nem tett fel olyan kérdést, amelyre adhat is valamiféle választ, illetve ha lenne válasz, az nem vinne előbbre a mostani életben.
Hiszen erről szólna az irodalom, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése