2013. április 10., szerda

A babér napja 2013. (Verselemzés)

Harmadik alkalommal rendezzük meg a Konyhasónaplós lányokkal a Babér napját azért, hogy terjeszthessük a költészetet. Természetesen feladatokkal együtt, hogy a dolog érdekesebb legyen.
Kezdjük a verssel:

A Liszt Ferenc téren

Mint varjak közt a sasmadár,
lomtárban szép kredenc,
a kávéházak ricsajában
ott ül a Liszt Ferenc.

Lengeti bronzhaját a szél;
nem jön, akire várok.
Mindenki más vígan fecseg, 
s én Őhozzá kiáltok:

"Hírhedt zenész, mit javasolsz?
Megint szivatnak, érted?!" -
Ő bronzujját fölemeli:
"Ne változtasd meg élted."




Az életképszerű vers szerzője egy egész történetet mond el a rövid három szakaszban. Mivel a költő életrajza és szerteágazó tevékenységei sokak által ismertek és a (szak)sajtó is széleskörűen dokumentálja ezeket, az elemzés nem szorítkozik a szöveg szoros olvasására, hanem az életrajz ismert tényeit és a költő publikációit is felhasználjuk a költői képek kibontására.

A nagyvárosi teret ellentétek jellemzik, amelyek fokozatosan vezetnek el a mindennapi élet zűrzavara és a művészet ellentétéhez, amely a költőre is jellemző: művészi tevékenysége mellett tudós és tanár is, vagyis alaposan megmerítkezik a hétköznapi valóságban. A vers nyelvhasználata az emelkedett és a hétköznapi keveréke, illusztrálva a szerző sokszor hangoztatott nézetét, miszerint a nyelv mindent megengedhet magának, és minden változás üdvözlendő, hiszen gazdagítja azt valamilyen  szempontból.

A szobor érzékletes leírása mellett két enyhén elferdített idézet  nyomatékosítja a végső gondolatot. Vörösmarty megszólításának megismétlése Liszt művészetének fellebbezhetetlen tekintélyével utal a Rilke-szonettre:

„… mert nincsen helye egy sem
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!”

Miért mégis az ellentétes változat? Nem lehet kétségünk: a költő életében már megtörtént a változás, és egy alkalmi csalódás nem téríti el attól a döntéstől, amely azzá a személlyé tette, akit mi is ismerünk. 

A feladatok a következők:

1. Ki a költő?

2. Milyen kapcsolat van közte és Dieter Bohlen (nyugat)német énekes-producer között?

A válaszokat kizárólag emailben várom a következő címre: ecet.es.olaj(kukac)gmail(pont)com

A költő nevét helyesen beküldők között egy segítsütis gyümölcskenyeret sorsolok ki.A második kérdésre helyesen válaszolók közül egyvalaki meglepetésajándékot kap, amiket postán fogok elküldeni.

A megfejtéseket szombat (április 13.) éjfélig várom. A megfejtéseket egy új bejegyzésben teszem közzé vasárnap.

Lúdanyó rejtvénye itt található. 
Saját levében feladványa  pedig itt.