2013. május 18., szombat

Tavaszi leves

Anyukám akkor hívta így a közönséges zöldséglevest, amikor csupa friss, idei zöldségből főzhette. Az én levesemben van még tavalyi, a krumpli például, de a zöldfűszerek a saját kertemből származnak. Ami kb. egy (1) négyzetméter. A földmunkát nagyvonalúan másra bíztam, én a locsolást, és a felhasználást vállaltam.

Tavaszi leves (2 személyre):



1 kis fej vöröshagymát apróra vágunk és 1 evőkanál olívaolajon kevés sóval megpárolunk. Apróra vágunk néhány levél zsályát és tárkonyt, és kicsit megfuttatjuk őket a hagymás zsírban. Kockára vágott burgonyát, zöldpaprikát és karikára vágott répát, néhány ág zellert adunk hozzá. Kicsit pirítjuk, majd felöntjük sonkalével (vagy húslevessel). Puhára főzzük. Kockára vágott sonkát adunk hozzá és kevés tejszínt. Ha szükséges, ízesítjük sóval, borssal. Apróra vágott petrezselymet és metélőhagymát szórunk a tetejére.

Ez éppen ötféle friss fűszer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése