2013. július 31., szerda

Könyvek 2013. július





















Edward Hopper képe.

Neil Gaiman: A Calendar of Tales (Netről letölthető darab, egy-két óra alatt elolvasható. Tizenkét történet, az év hónapjaihoz kapcsolódóan, van köztük misztikus, fantasztikus, realista. Itt található.)

Don Winslow: Barbár állatok /Vadállatok (Azt gondolnám erről a könyvről és erről a történetről, hogy tőlem távol áll, de igazán élveztem Ben, Chon és O történetét. A valódi főszereplő a kábítószer, amely itt nem a világ megrontójaként, hanem a világ mozgatójaként jelenik meg. Áru, amelynek a kereskedelme a társadalmat is mozgatja, de úgy tűnik van olyan titok, amivel nem birkózik meg. Nem árulok el többet. Filmen is van.)

Moldoványi Ákos: Kertész legyen, ki boldogságra vágyik (Rukkolás nosztalgia a hetvenes évek iránt. Bájos.)

James Forrester: Megszentelt árulás (Az Agave könyvkiadó már négy írót is kiad, akik a Tudor és az Erzsébet-korba helyezik a történeteiket. Egyik jobb, mint a másik. Ebben a könyvben katolikusok a főszereplők a velük igencsak ellenséges korszakban. Jó figurák, gyorsan haladó cselekmény, az akkori élet alapos ismeete, néhány valós történelmi alak a háttérben. Nem egyszerű mindezt összehozni, de itt sikerült.)

Alan Hollinghurst: A szépség vonala (A BBC Prime vetítette háromrészes minisorozat formájában, főszerepben a gyönyörű Dan Stevensszel. Gyorsan kiderült, hogy az író termékeny, ez a könyve Booker-díjat kapott, magyarul is kiadták, és már itt is volt. A történet szerint egy egyetemet frissen végzett fiú évekre ott ragad diákkori barátja társadalmilag magasan fölöte álló családjánál. Hivatalosan albérlő, valójában a mániás-depressziós kisebbik gyerek alkalmankénti vigyázója. Nick meleg voltáról a család hallgatólagosan nem vesz tudomást. Amikor Kat dacból vagy bosszúból meg akarja ingatni apja karrierjét ujságíró barátja segítségével csak azt sikerül elérnie, hogy Nicknek távoznia kell a házból. No nem a semmibe. Az ott töltött évek alatt épp elég ismeretségre és elég pénzre tett szert dúsgazdag barátja révén, aki a regény végén AIDS-ben haldoklik. Idő a nyolcvanas évek, a Thatcher-korszak. Kifejezetten tetszett.)























Holly-Jane Rahlens: Vilmos herceg, Maximilian Minsky meg én (Már írtam róla.)

Michael Cunningham: The Hours (Természetesen a Hollinghurst-könyvről jutott eszembe egy hasonló témával foglalkozó író. Újraolvastam ezt a könyvet, megnéztem újra az Otthon a világ végén-t, amely olyan amilyen, de Az órák remekmű. Hoszan lehetne elemezgetni a három összefonódó történetet, a könyv írójáét, a könyv olvasójáét, és a harmadikban a könyv intertextjét. A diszfunkcionális anyaságot, a nemi identitás és az önazonosság válságait. Ez remekmű, és a film, ami belőle készült, nos, az is elég jó.)

Don Winslow: A gandzsa urai (Ez a Vadállatok előzménye, de később íródott. A Vadállatok végének ismeretében nem is tudom nem kellene-e mégis előbb olvasni, de így utólag még jobban működik.)

C. J. Sansom: Dominion (Elvetélt kísérlet.)

Körmendi Ferenc: Budapesti kaland (A hónap könyve. Az Agavénál megpróbálkoztak a két háború közötti korszak regényeinek újrakiadásával, a szokásos igényes külsővel, jó szerkesztéssel, de valószínűleg nem voltak rá vevők, mert három kötetet ért csak meg. Ez a könv olyan, mintha Kondor Vilmos, akkor és ott írna a huszas-harmincas évek Budapestjéről, az élet kicsi és nagy hazugságairól.)

Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai (Annyira bízom az Agavéban, hogy még ebbe a sorozatba is belekezdtem. És igazuk volt, jó. Folytatom is.)

John Scalzi: Az utolsó gyarmat (Fél év alatt sikerült ledarálnom John Perry történetét. Az első kötet véletlenül került hozzám, tényleg, egy könyvcsomag extrájaként, épp akkor jelent meg a második kötet és onnantól nem volt menekvés.)

Ed McBain: Míg a halál el nem választ (A kilencvenes évek kedvence, Carella  visszatért hozzám. Szeretem, még mindig.)

Nyár, jó könyvek. Ezt is szeretem.

2013. július 29., hétfő

C. J. Sansom: Dominion

Olyan érzésem volt a könyv olvasása közben, mintha egy olyan terítőnek horgolnék díszes szegélyt, amelynek a közepén nincs minta. Azt értem ezalatt, hogy az egyes epizódok élvezetesek voltak, de az egész nem állt össze, a fő konfliktus nagyon is vérszegény volt.




















Pedig nagyon ígéretes volt már az ötlet is. Az alternatív történelmi regény maga is jó találmány. Eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ... Ha a németek nyerik a második világháborút... Ha Hitler életben marad és húsz évig bujkál... Ha Sztálinnak fia születik... Ha 1940-ben nem Churchill lesz a miniszterelnök Angliában...  Ez a könyv kezdődik így, majd azonnal 1952-re ugrunk, Erzsébet királynő koronázásának évébe. Churchill illegalitásban az ellenzék vezetője, és Anglia a náci Németország szövetségese, és azzal bizonyítja lojalitását, hogy a zsidó állampolgárok deportálását készíti elő. Mindeközben Amerikában elkészül az atombomba, de ez olyan titok, amelyet senki sem tudhat. Ahogy bemutatkoznak a szereplők, megtudjuk életük rövid történetét, és hogy  miben volt részük 1940 és 1952 között. Ezek a történetek a kis csillagok a terítő szegélyén, elliptikusan távolodnak, majd vissatérnek a fősodorba. A fő vonal, az atomtitok nyilvánosságra hozatala és a végleges eltitkolás versenyfutásának leírása vértelen, és kicsit sem izgalmas. Tanúi lehetünk egy házassági válságnak, mindenki őrizni próbál valamilyen titkot, de igazán nem tudunk azonosulni egyik szereplővel sem.A kpzeletbeli 1952-es Anglia valószínűleg ugyanolyan szűkösen mérte az anyagi javakat, mint  a valódi év, de az emberek reakciói a diktatúrában élőkéi. A házastársak sem bíznak egymásban, a távolabbi rokonok és barátok pedig kerülnek minden olyan helyzetet, amikor kiderülhetne, mit is gondolnak valójában. A belső borítón a világtérkép látható. Magyarország a világháború alatti területével szerepel, mint német szatellit-állam, Afrikán pedig a háború nyertesei osztoznak.
A kiadó könyvtrailert is készített a könyvhöz.


Sansom a nagyszerű Shardlake-sorozattal táplálta a képzeletünket, és a segítségével nem keveset tudhattunk meg a Tudor-korról. De ez a regény, ugyanúgy, mint a Winter in Madrid, túl hosszú, túl széttartó, egy idő után szinte érdektelen.

Kár.

2013. július 27., szombat

Nizzai saláta

Sokadszor próbálkozom a tonhalkonzervekkel, hátha egyszer ízlene. Nem ízlik. Ehhez a salátához még tonhaldarabok is tartoznak, nálam nyilván nem.

Nizzai saláta (2 személyre):





















2 közepes nagyságú krumplit meghámozunk, kockára vágjuk, és sós vízben főni tesszük. Ha felforrt, melléteszünk még 2 tojást, amelyeket 10 perc múlva kiveszünk és lehűtünk. Míg a krumpli fő, elkészítjük az öntetet: 2 evőkanál borecetet sózunk, borsozunk, beleteszünk 1 teáskanál mustárt és 1 kockacukrot. H a cukor feloldódott teszünk hozzá 4 evőkanál olívaolajat, jól összekeverjük.Ha a krumpli is megpuhult, leszűrjük és az üres edényben még visszatesszük egy percre  a tűzre, hogy a nedvességtartalma elpárologjon. A krumplikockákat egy salátástál aljára tesszük, sózzuk, borsozzuk és ráöntjük az öntet felét. Hagyjuk kihűlni. Fűszeres forró vízben kb. 15 dkg zöld színű zöldbabot 5 percig főzünk, leszűrünk és hideg vízben lehűtünk. A kihűlt krumpli tetejére halmozzuk. Néhány szem szeletelt olajbogyót teszünk rá, 2 paradicsomot kockára vágva, végül a cikkekre vágott tojásokat, enyhén megsózva. Megöntözzük a maradék öntettel.

Van olyan változat is, amelyben a tonhal mellett szardella is van.

2013. július 24., szerda

Joghurtos cukkinileves

Ezt a receptet a könyvesboltban memorizáltam, egy frissen megjelent szakácskönyvből. Hidegen ajánlják, nekem melegen szimpatikusabb volt.

Joghurtos cukkinileves (2 személyre):


















1 evőkanál olívaolajon megpárolunk 1 kis fej apróra vágott vöröshgymát. Adunk hozzá 1 gerezd finomra vágott fokhagymát, 2 kicsi cukkinit és 1 szál sárgarépát kockára vágva. Ízesítjük friss kakukkfűvel. Egy-két percig pirítjuk a zöldségeket, majd felengedjük kevés vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és teszünk bele 1 babérlevelet. Ha a  zöldségek megpuhultak, merülőmixerrel pépesítjük a levest, utánaízesítjük, és teszünk bele  1-2 evőkanál zsíros joghurtot. Tálaláskor pestóval ízesítjük.

A pestó persze lesüllyed a leves aljára, de pár másodperc múlva az olajtartalma feljön a felszínre.

2013. július 17., szerda

Vilmos herceg, Maximilian Minsky meg én

2005 nyarán három hetet töltöttem Berlinben, német nyelvtanfolyamon. A nyelvórák nyolctól negyed háromig tartottak a Prolog nyelviskolában, utána oda mentem, ahová csak tudtam. Igyekeztem mindent megnézni. A múzeumokkal kezdtem, de pár nap után csak próbáltam minél több helyre eljutni, és élvezni azt a különleges hangulatot, amelyet Berlin árasztott. Sok időt töltöttem könyvesboltokban, rengeteg könyvet átlapoztam magáról Berlinről, és végül lettek kedvenc helyeim. Az utolsó héten minden délutánom a Sclossstrassén végződött. A turistáktól érintetlen utca boltokkal és kávézókkal volt tele, bennük a berliniek élvezték azt az eufóriát, amelyet a város mindenkiből kiváltott, belőlem biztosan. Berlin csodálatos modern város volt a huszas években. Egy diktatúra székhelyeként majdnem teljesen elpusztult, majd két szétválasztott fele homlokegyenesen ellenkező irányba fejlődött. Amikor Kelet- és Nyugat-Berlin újra egyesült, semmi sem állt annak az útjában, hogy a város főnixmadárként éledjen újjá. Én ebben az újjáéledésben és virágzásban szimbólumot láttam: az ember így újul meg. Berlin nagy története két részből állt. Az újraegyesítés és a második világháború nyomai mindenütt megmutatkoztak. A Reichstag kupolájában és a Schönebergi városházán, Willy Brandt egykori polgármesteri székhelyén azt láttam, hogy nem volt kétséges ez a fejlődés, és szükség volt arra keménységre, amivel a németek szembenéztek a múlttal. Nem sokkal azelőtt nyílt meg az a mező méretű Holocaust emlékmű, amely a vadonatúj Potzdamer Platzi városközpont és  Brandenburgi kapu között épült fel különböző méretű sírkövekből.

























Ezt a kiskamasz lányoknak íródott könyvet olvasva ismét eszembe jutott mindez. Nem csodálkoznék, ha a könyv megírása annak a tervnek a része lett volna, amely a fiatalokkal ismerteti meg Németország múltját, profi módon szőve egybe a múltat a jelennel. Szerepelnek benne zsidó nagyszülők, akik megmenekültek, mert sikerült Amerikába kijutniuk, de van, aki nem volt ilyen szerencsés. Az Amerikában született Lucy Bloom visszatér Európába. Szerelmes lesz, gyereke születik, gondjaiba veszi anyja öreg barátnőjét, akinek az egész családja meghalt valamelyik koncentrációs táborban, és rettenetesen boldogtalan, mert az élet olyan, amilyen. Nála csak tizenhárom éves lánya, Nelly Sue elveszettebb. A szülei házassága romokban, nincsenek barátai. Két dologból tud vigaszt meríteni: fogadott nagyanyja szeretetéből és Vilmos herceg iránti rajongásából. 2000 körül vagyunk, Nelly Sue komolyan gondolja, ha bekerül az iskolai kosárcsapatba, az angliai túra összehozza majd Vilmossal. (Ezt mondjuk abszolút hitelesnek találom. Tizenegy évesen teljesen biztos voltam benne, hogy Robert Kennedy nem halt meg, hanem éppen hozzám igyekszik, egy napon becsönget és elmondja, hogy a nevében a középső F betű tulajdonképpen anyám családi nevének kezdőbetűje.) A megoldás persze nem Angliában van, és nem is tökéletes, mert elhozza a szülők válását, és a nagymama halálát, de Nelly Sue-nak mégis pozitív változásokat hoz. Megtanul kosarazni, lesznek barátai, szerelmes lesz egy valódi fiúba és egy kicsit jobban megérti maga körül a világot.

Derűs kis könyv, minden szomorúság ellenére. 



2013. július 14., vasárnap

Hideg tökleves

A receptet egy végtelenül szimpatikus fiatal nő mutatta be a Gasztroangyal című műsorban. Ő joghurtot és tejfölt használt vegyesen, én a Keljföl/keljföl nevű terméket. Attól tartok ez a remek dolog a névadás marketingbaklövésének fog áldozatul esni. Ha símán ráírják, ami az apróbetűből kiderül, hogy ez egy bolgár joghurt, valószínűleg nem a leárazott polcon találom meg minden egyes üzletben minden egyes alkalommal. Remélem, így vagy úgy, de túléli, mert nekem nagyon ízlik. A leves meg egyenesen fenomenális, és szerencsére ezt csak nem én gondolom így.

Tökleves (2 személyre):

1 kisebb tököt meghámozunk, kimagozunk és nagyobb darabokra vágunk. Meglocsoljuk olívaolajjal, és mellé teszünk 2-3 gerezd hámozatlan fokhagymát. 200 fokos sütőben 30 percig sütjük. Ha kihűlt, hozzáadunk fél liter hideg zöldséglevest, 2-3 dl sűrű joghurtot, vagy joghurt-tejföl keveréket és a meghámozott, sült fokhagyma gerezdeket. Belereszelünk még 1 gerezd friss fokhagymát. Merülőmixerrel pépesítjük. Sózzuk, borsozzuk, keverünk bele aprított kaprot. Egy ideig állni hagyjuk, közben kb. 5 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágva kisütünk, és a pörcöket a leves tetejére szórjuk friss kaporral, vagy petrezselyemzölddel együtt.

Ach.

2013. július 11., csütörtök

Pad thai saláta

Nem csak az ihlet hiánya okozza a ritka bejegyzéseket, hanem egyfajta válság is. Nem annyira komoly, de  mindenképpen érinti a főzést és az étkezést. Fehérjeszegény táplálkozás az előírás, amely az én esetben azt jelenti, hogy semmi hús és hüvelyes, nagyon ritkán tojás. Tejtermék mehet, válogatva. A meglepetés az, hogy nem is érint igazán rosszul, inkább kiváncsivá tesz, de  igényel némi átgondolást. Első nekifutásra talán végigfőzöm Hugh Fearnley-Whittingstall szakácskönyveit. (Nem, nem a Meat címűre gondoltam...). Itt van viszont a River Cottage sorozat két jó darabja, a Veg és az Every day.
Elsőre elég jól választottam.

Pad thai saláta (2 adag):




Forró sós vízben kifőzünk egy kocka összepréselt mie tésztát (kb. 6 dkg). Egy másik edényben roppanósra főzünk kb. negyed kiló zöld zöldbabot. Közben egy nagyobb tálban összekeverünk 2 evőknál borecetet, fél citrom héját és levét, 1 felaprított csilipaprikát, 1 gerezd zúzott fokhagymát, 1 teáskanál barna cukrot, 1 teáskanál olívaolajat, fél teáskanál szójaszószt. Felszeletelünk 2 zöldhagymát, és az öntethez adjuk. A kifőtt tésztát leszűrjük, leöblítjük, és az öntethez keverjük. hagyjuk kihűlni. Fél kígyóuborkát elfelezünk, és vékony szeletekre vágunk. A zöldbabot az uborkával és 2-3 dkg sós mogyoróval együtt a tésztához keverjük. Egy-két órát állni hagyjuk. Aki szereti, tehet még rá szójaszószt.

Úgy érzem, menni fog, hogy közben még gulyáslevest és hasonlókat is főzzek. 

2013. július 5., péntek

Lennék-e vegetáriánus?


A válasz nem egyértelmű: talán igen, talán nem. Szeretem a húst, és többnyire nem szívesen mondanék le róla. Ha néha mégis húsmentes a főzés, akkor biztosan van az ételben sajt vagy tojás. Nyilván ösztönösen választok olyan hozzávalót, amely fehérjében gazdag, mivel a szervezet követeli a magáét: az aminosavakat.

Az élő szervezetben minden biológiai funkció fehérjékhez kötött. Az élet nem más, mint a fehérjemolekulák reakcióinak különleges szervezettségű sorozata (némileg átfogalmazva Szentgyörgyi Albert híres meghatározását). Tehát fehérjék nélkül nincs élet. Itt következik a természet egyik paradoxona: az ember fehérjét csak fehérjéből tud előállítani az aminosavak sorendjének átrendezésével. Vagyis a fehérjementes táplálkozás illúzió. Több-kevesebb (inkább kevesebb) fehérjét minden élelmiszer tartalmaz. Ha valamilyen megszorítást vezetünk be az étrendünkben, akkor a bevihető fehérje mennyiségét és minőségét korlátozzuk, ugyanis csak az állati eredetű élelmiszerek tartalmazzák az összes aminosavat, amelyekből a fehérjék felépülnek.

A táplálkozási korlátozások különböző mértékűek lehetnek. A félvegetáriánusok nem esznek bizonyos húsokat (leggyakrabban marha- és sertéshúst, vagy csak halat esznek). Az ovo-lakto-vegetáriánusok semmilyen húst nem esznek, de tejtermékeket és tojást igen. Aki tojást sem eszik, az a lakto-vegetáriánus. A vegán állati eredetű élelmiszert egyáltalán nem fogyaszt. A makrobiotikus étrend az állati eredetű élelmiszerek teljes kizárása mellett a gyümölcs-zöldség-hüvelyes fogyasztást is korlátozza bizonyos mértékben, de ennek a diétának már lehetnek egészségre ártalmas változatai.

Arra emlékeztek, mikor a Notting Hill című filmben egy csont és bőr lány arról beszél, hogy csak földre hullott gyümölcsöt eszik? Ennél csak az rosszabb, ha valaki ezt halálosan komolyan előadja élőben, mint létező étrendet. Velem megtörtént…

A vegetarianizmus bármelyik változatát követheti valaki egészségügyi okokból (veseelégtelenség), vallási okból, azért, mert nem szereti a húst, vagy szeretné kímélni a szervezetét. Olvastam olyan érvelést is, hogy a fogyasztásra épülő világban ez az egyetlen lehetőség az aszketizmusra, tehát akinek erre van hajlama, az megbélyegzés nélkül választhatja a táplálkozás ilyenfajta korlátozását.

Az biztos, hogy a húsmentes ételek is lehetnek ugyanolyan ízletesek, mint a hússal készültek.

Fűszeres zöldséges rizs (4 személyre főételként, 6 személyre köretként):



· 1 padlizsánt felszeletelünk és besózunk. 15 perc állás után a sót lemossuk, a szeleteket megszárítjuk és több részletben mindkét oldalukon megsütjük egy serpenyőben 1-1 evőkanál olívaolajon.

· 1 fej vöröshagymát apróra vágunk, 1 evőkanál olívaolajon kevés sóval puhára párolunk, majd megpirítunk rajta 25 dkg szeletekre vágott gombát.

· 7 dl vizet felforralunk 1 leveskockával és kifőzünk benne 20 dkg rizst. A levest a rizs teljesen magába szívja. Összekeverjük 1 csomag apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és lefedve állni hagyjuk.

· 1 dl tejszínt felforralunk sóval, borssal, 1 csipet bazsalikommal és belereszelünk 1 gerezd fokhagymát. Összekeverjük 1 dl tejföllel.

· Lereszelünk 10 dkg edami sajtot.

· Felszeletelünk 2-3 közepes paradicsomot.

· Egy kerek tűzálló edény alját kirakjuk a padlizsánkarikák kb. kétharmadával. Rákanalazzuk a hagymás gombát, és befedjük a rizzsel. A tejszínes keveréket rálocsoljuk. A tetejére tesszük a maradék padlizsánt és a paradicsomkarikákat. Rászórjuk a reszelt sajtot és 200 fokos sütőben pirosra sütjük.

Sok feladat van sokféle alapanyaggal, ezért érdemes átgondolni a sorrendet. Ha besóztuk a padlizsánt, feltesszük a vizet a levesnek. Míg az felforr, felvágjuk a hagymát, föltesszük. Most jöhet a padlizsán mosása, sütése, közben beletesszük a leveskockát, majd a rizst a levesbe, elkezdjük pucolni a gombát, és így tovább.
Megjelent a Lélek az ételben weboldalon.

2013. július 3., szerda

Az igazi lecsó



“Az igazi lecsónak szottya van.” Ezt Simonffy András jelentette ki Az igazi lecsó című novellájában. Monspart Éva és Salamon Magda idézték az örökérvényű megállapítást a Főzzünk másképp is* című szakácskönyvükben. Mivel érezték, hogy a lecsó milyen megosztó étel, egy recept helyett inkább közölték rokonaik, barátaik és üzletfeleik változatait. 

Mivel a lecsóhoz való viszonyom az elmúlt évek során a tömény ellenszenvtől a csendes imádatig változott, én sem vállalkoznék arra, hogy megmondjam, milyen a lecsó. Inkább megmutatnék néhány változatot, és elmondanám, én hogy szeretem. (Szottyosan.)

Köremailt küldtem a kollégáknak lecsóügyben, és jó néhányan válaszoltak is. Páran szóban, többen emailben. A többiek nyilván nem szeretnek főzni, esetleg nem szeretik a lecsót, vagy nem szeretnek levelet írni. De ezek csupán elhamarkodott következtetések.

Nézzük a variációkat:

· Az én lecsómban szerintem semmi extra nincs, így tanultam még a nagymamámtól.
A paradicsomot egy kicsit főzöm héjasan. Utána “kiborigatom” a héjából. Hagymát dinsztelek, rádarabolok jó adag paprikát, ezt főzöm egy ideig, utána rádarabolom a paradicsomot, kevés só, jól összefőzöm, majd tarhonyát rakok bele, kevés cukorral ízesítem, s hagyom a tarhonyát kidagadni. Én mindenféle kolbász, hús nélkül szeretem. Családom férfitagjainak különveszem a kész lecsót, s hozzáadok egy adag füstölt házi kolbászt is. Nálunk csak ezt az ételt nevezzük lecsónak, amiben tarhonya van.

· Nem vagyok nagy szakács, de én anyukámtól (Szekszárd) így tanultam:
Szalonnacsíkokat pirítok, majd rajta megdinsztelem a karikára vágott hagymát és paprikát. A tűzről lehúzva törött paprikát, sót, cukrot vetek bele, rányomok egy gondolatnyi Piros aranyat. Max. 1 dl vízzel szaporítom. Végül belefőzöm a karikára vágott paradicsomot (héját szükség szerint lehúzva). Friss kenyérrel tálalom. A maradékot másnap tojással vagy virslikarikákkal dúsítva adom fel.

· Füstölt szalonnát apróra vágok, megsütöm, megpárolom a sok hagymát, beleteszem a paprikát, paradicsomot, kevés kolbászt. “Zsírjára” sütöm. Vegetát, fehérborsot, sót teszek bele, végül összekevert tojást öntök rá, átforgatom és kész!!!

· Én “parasztosan” főzöm. A füstölt szalonnát kiolvasztom, ezen a hagymát megdinsztelem, kicsi fűszerpaprikát teszek bele, kicsi vízzel felengedem. Belerakom a paradicsomot, paprikát egyszerre, só, kis cukor, majd a füstölt kolbász. Ezután magamnak veszek ki belőle, és ütök rá tojást.
Hú, de éhes vagyok.

· A hagymát megdinsztelem, lehet füstölt szalonna zsírján, de nem fontos. A zöldpaprikát rombusz alakú darabokra vágom, és a hagymával együtt üvegesre párolom. Cikkekre vágott paradicsomot adok hozzá, és sűrített paradicsomot. Só, bors, cukor, ennyi.

· Felaprítok egy nagy fej vöröshagymát, kevés olajon megdinsztelem. 8-10 leforrázott, meghámozott paradicsomot és 4-5 nagyobb “lecsó” paprikát feldarabolok. Ezt hozzáteszem a hagymához, kevés vizet öntök rá, sózom, borsozom, 1 ek. pirospaprikát, 2-3 ek. (!) cukrot teszek bele. Ha puhára főtt a paradicsom és a paprika, kb. 10 dkg tarhonyát teszek bele. Gyakran kevergetem, mert a tarhonya könnyen leég. Ha megfőtt a tarhonya, 2-3 pár felkarikázott virslit teszek bele, pár percig főzöm. Kellemesen sűrű, szószos állagúra készítem (a vizet eszerint adagolom a főzés ideje alatt). A végén – ha szükséges – még édesítem. Nálunk – a paradicsomleves és paradicsomszósz vonalán haladva – az édes változat vált be, ezt a gyerekek is szívesen megeszik. Rizzsel is próbáltam, de tarhonyával jobban szeretjük.

· Sok hagyma, sok paradicsom, sok paprika. Hagymát (vörös) félbevágom, majd a feleket vékony csíkokra. Paprikát (sima TV paprika), karikára. Paradicsomot villával átszúrom, lobogó, forró, vízbe mártom, héját leszedem , majd ezt is félbe, utána csíkokra vágom.

· Serpenyőbe teszek kis olívaolajat, hagyma rá, dinsztelem, ha üveges, leveszem a fedőt, és kicsit később dobok rá egy evőkanál nádcukrot, forgatom 1-2 percig, és hozzáteszem a paprikát, paradicsomot. Sózom kicsit. Ha kész, és még nem főtt szét, hanem kicsit roppan, gyorsan kiszedem, kompótos tálba szedem, és megeszem, mielőtt bárki hazaérne. Azután amíg van, ezt teszem. (Mentségemre szóljon, senki sem szereti nálunk….)



Nos, néhány következtetést mindenesetre levonhatunk:

1. Teszünk bele füstölt szalonnát, vagy nem

2. Teszünk rá pirospaprikát, vagy nem

3. Meghámozzuk a paradicsomot, vagy nem

4. Adunk hozzá kolbászt, virslit, lecsókolbászt, vagy nem

5. Öntünk hozzá vizet, vagy nem

6. Cukrozzuk, vagy nem

7. Fűszerezzük még ezzel-azzal, vagy nem

8. Dúsítjuk tojással, tarhonyával, rizzsel, vagy nem

Egyszerű.

Bónusz: Lecsó télire (ráadásként érkezett, az egyik lecsórecept mellé)

Szeptember környékén – amikor a legolcsóbb a paprika és paradicsom – mindig rakok el télire is lecsót. A legnagyobb lábasomban főzöm, a módszer hasonló, mint frissen, csak arányosan nagyobb mennyiségű zöldséggel. Természetesen ebből elmarad a kolbász, virsli, tarhonya, pirospaprika. A hagymát olajon megdinsztelem, majd rárakom a paprikát, paradicsomot, valamennyi vizet öntök rá, sózom és ebbe csak egy nagyon pici cukrot teszek. Ha megfőtt, tartósítom, üvegekbe teszem és lezárom. Később, amikor előveszem, akkor turbósítom a többi hozzávalóval (négy főre 2 üveggel szoktam felbontani). Télen a víz helyett gyakran házi paradicsomlével hígítom. A lecsót kivételesen szalicillel szoktam tartósítani. Befőzéskor azért nem cukrozom erősebben a lecsót, mert mindig rakok el pár dzsemes üvegbe is, amit húsételekhez használok fel. Pl. lecsós-sárgarépás marhaszelethez, lecsós tokányhoz, lecsós csirkemájhoz, stb.

*Monspart Éva-Salamon Magda: Főzzünk másképp is. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 1984 (2005-ben a Mezőgazda Kiadó újra kiadta)

Ez a bejegyzés tavaly jelent meg a Lélek az ételben weboldalon.


2013. július 1., hétfő

Morzsasüti

Az eperszezonban volt lehetőség tökéletesíteni a tavaly megismert pitetésztát, külön tekintettel arra, hogy beszereztem egy nagyon kézreálló kis  szerszámot, egy pastry cuttert, mivel úgy lehet elmorzsolni a vajat liszttel, hogy kézzel nem is kell hozzáérni.


A sikerhez még a vadiúj Légli-féle pitetálam is hozzásegített, és persze az egyre bővülő gyümölcsválaszték.



Az idei újdonság a morzsasüti, ami inkább édesség, mint sütemény, kanállal ehető, és egy kis mézes-tejszínes mascarpone nagyon jót tesz neki. Az alábbi adag fele elég a kisebbik pitetálhoz, a maradék a mélyhűtőben vár a sorára, de nem volt értelme a kicsi mennyiségeket még felezgetni.

Epres morzsasüti (6 személyre):


Kb. 30 dkg epret megtisztítunk és  összekeverjük 5 dkg cukorral, 3 dkg őrölt mandulával és 2 evőkanál vaníliakivonattal. Egy pitetál aljába terítjük. 11 dkg lisztet összekeverünk 1 teáskanál sütőporral és elmorzsolunk benne 7,5 dkg hideg vajat a megfelelő eszközzel, vagy a kezünkkel. Villával belekeverünk 10 dkg szeletelt mandulát és 7,5 dkg barna cukrot.  Felét szórjuk az eperre, és a tenyerünkkel kicsit le is nyomjuk. 200 fokos sütőben 30 percig sütjük.. 10 perc állás után tálaljuk fagyival, tejszínhabbal vagy ízesített mascarponéval.

A keverék nagy része lekonvergált a gyümölcs közé, és jól besűrítette.