Könyvek 2013. október

Most nézzünk inkább befelé by Edward Hopper.

Jeff Lindsay: Dupla Dexter / Dexter és a végső vágás (Ha jól emlékszem, júliusban léptem be a Dexter-univerzumba, és mostanra teljesen naprakész lettem a magyar és a külföldi kiadásokkal is, hála az Agave kiadónak. Az elolvasott hét kötetből jól kirajzolódik az az út, amit Dexter bejárt, a különlegestől az általános felé haladva. Valamikor, a Hannibal-történetekben hamisnak éreztem, hogy  a szeretet el tudja fogadni még a  minden emberitől elrugaszkodott tetteket is. Most sem hiszem el, hogy a befogadás illúziója elgondolkodásra késztethet valakit, aki semmilyen tabut nem tisztel. Viszont Dexternek van humora, és mindenre egy bizonyos távolságból néz, saját magára is. Azt hiszem, ezért élveztem annyira az összes könyvet.)

Lawrence Block. A Walk among the Tombstones (Itt viszont nem teljesít jól az Agave. Az idei évben nem adtak ki új Matthew Scudder-történetet, arra hivatkozva, hogy éppen ebből, a sorozat következő darabjából jövőre film készül, Liam Neeson főszereplésével. Nem fogom megvárni, úgy döntöttem, inkább megrendeltem az amazonról. Nagyon jó történet, két megszállott darabolóról, akik egyéb perverzióknak is hódolnak. Minden helyszín tapintható, minden karakter jól körüljárható, elsősorban Scudder, aki valami olyan  sztoicizmussal viszonyul az élethez, és a bűnügyekhez, ami nagyon közel áll hozzám.)

Steven Saylor: Próféciák köde (Azért ez következett a Roma Sub Rosa sorozatból, mert ez volt meg e-könyv formájában. Egyfajta összegzésnek látszik ez a rész a sorozat vége felé. Felvonulnak benne a leghíresebb rómaiak feleségei és leányai, és sok szereplpő ismerős, pedig még csak ez a harmadik Saylor-könyv, amit olvastam.)

Lori Nelson Spielman: Álomlista (Friss amerikai és magyar kiadás. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valaki, talán egy szerkesztő meg akarta ismételni a P.S. I Love You sikerét. Az ötlethez talált egy jó tollú kezdő írót, aki boldogan fogadta el a siker rá eső részét, miközben tényleg jó munkát végzett a háttér és a hiányzó részek kitöltésében. Nagyon is tetszett a könyv, de tényleg úgy érzem, hogy valaki először körvonalazta az egészet, és az aprómunkát más csinálta. Csupa szívmelengető dolog van a könyvben. Egy anya, aki igazán boldognak akarja látni a lányát, rávezeti egy titokra halála után, vagy többre, ahogy vesszük. Egy lány, aki nagyon sikeresen hazudik önmagának harmincvalahány éves koráig, nem ritkaság. Egy titokzatos pasi, aki némi Deus ex machina segítségével végül a hősnő karjaiban landol. Ezenkívül találunk még itt leányanyákat, Dawn-kóros testvért, kábítószerélvező gondatlan anyát, üresfejű karrierista pasit, álságos barátnőket olyan mennyiségben, hogy tökéletesen kimerítik a "száz klisé végül kiad valamiféle minőséget" feltételt. Persze csak gonoszkodom, mert igazából nagyon élveztem, még sírdogáltam is néha.)

Lawrence Sutin: Isteni inváziók (Nem jutottam közel az eddig olvasott egyetlen könyvén keresztül Philip K. Dickhez. Ezért úgy döntöttem, elolvasom az életrajzát. Sajnos, ettől sem lettem okosabb. Megint Merelnek lett igaza, aki a keményebb könvyeknél általában megkérdezi, mit szívott az írója. Dick bőven túlteljesített minden elvárást ezen a területen, meg is lett az eredménye. Kivételesen termékeny volt, kivételesen pesszimista víziókat rajzolt fel könyvről könyvre, ahol a valóság mibenléte mindig kérdéses. Ebben legalább eltalálta az egyik alapkérdést, amire úgyis hiába keressük a választ. Azért gyúrok még legalább egy könyvére, az  Ember a fellegvárban címűre.)

Sam Baker: The Stepmothers' Support Group (Valamit angolul akartam, ezért a nem olvasott könyvek közül szinte találomra vettem ki ezt. Utólag megnéztem az amazonon, színötös az értékelése. Nyilván olyan húrt pendített meg, ami sokak számra rezonáló, a mostohaanya-mostohagyerek kérdést. Az összes szereplő érintett ebben valamilyen módon. Független harmincas lány beleszeret egy háromgyerekes özvegybe. Egy fiatal stand up comedian közel kerül egy hároméves kislány elvált apjához. A sikeres üzletasszony úgy gondolja, ha a barátja tíz éves kislányával jó lesz a viszonya, akkor a kapcsolat is működni fog. Egy főállású anya minden erejét új és régi családja összetartásába öli, míg végül rájön, hogy nem érdemes. Az egyedülálló anya a végsőkig ragaszkodik  a helyzetéhez, hogy megkímélje a lányát valamitől, amit az boldogan elfogadna. Mindez jól megírva és leöntve egy olyan női szolidaritás szósszal, ami nekem nagyon nem jön be. Ebben nem vagyok valami korszerű, hiszen Bridget Jones óta tudjuk, hogy a modern városi család a barátokból áll. Én nem osztom ezt a nézetet, és amikor egy tanítvány bizalmasan elmondta nekem, hogy ő annyira szereti az anyukáját, pedig tudja, hogy a barátait kellene fontosabbnak tartania, elég határozottan azt mondtam neki, hogy ezt most sürgősen felejtse el. Nem hiszem, hogy használt. A könyv viszont szórakoztató, a multi-happy endinggel együtt, vagy éppen annak ellenére.)

Ennek a könyvnek a hátuljára sikerült rátenni a legbénább szerzőfotót ever. A hosszú vörös hajzuhatag és a fekete mintás ruha, na meg a hülye testtartás egyértelműen azt a látszatot kelti, hogy a könyvet olyan valaki írta, akinek mindkét karja hiányzik. Szép teljesítmény.