December másodikán. Minden könyves oldal megemlékezett róla, eminensen felmondva a wikipédián található információkat. Íródtak nekrológok, többnyire nagyon személyesek, és visszahangozzák az olvasók véleményét, miszerint egy nagy író ment el.
A napokban egy ambíciózus fiatal kollégával beszélgettem, aki a főiskola után az egyetemet végzi és már a doktorija is formálódik, legalább a tervek szintjén. A főiskolai művelődéstörténet tanára indította el a történelmi kutatás felé, azzal a vezérlő elvvel, hogy meg kell ismerni az adott kor embereinek életét minél jobban, és abból levonni következtetéseket a történelmet befolyásoló döntések meghozatalának indokairól. Az egyetemen küzdenie kell egy másfajta kutatói szemlélettel, amely szerint csak a történelmi tények számítanak, és azokból kell kiindulni. Miről juttott ez most eszembe?
Bächer Iván utolsó kötetét olvasgatom, az Utóíz címűt, ami összegyűjtött néhány, ételekkel, főzéssel kapcsolatos írást. Van köztük számomra új, van nagyon is ismerős. Ismét sírva nevettem a baba etetésének leírásán, a baba szemszögéből természetesen, és ismét elámultam, hogyan lehet kétoldalas szösszenetekbe sűríteni történelmet, kultúrtörténetet, nem mellesleg sziklaszilárd elveket és humanizmust, humanizmust. A Nagylábos című tárcában olvasom:
"Ahogy egyetlenegy ember is végtelenül sokféle tud lenni, és ez a sokféleség megszámlálhatatlan ok, gyökér, adottság és főleg hatás következménye, úgy egy-egy-nép, nemzet, ország, táj konyhája, gasztronómiai kultúrája is végtelenül összetett, bonyolult, színes."
Mindenki úgy értelmezi ezt, ahogy akarja, de én ebből kihallom azt is, hogy a gasztronómiai kultúra kifejezés behelyettesíthető bármivel, és már kész is az írói ars poetica. Vagy az életünket vezérlő egyik alapgondolat.
Nem akartam volna én is feltétlenül hozzátenni a magamét Bächer Iván elbúcsúztatásához, ha nem hívja fel valaki a figyelmemet egy újabb nekrológra. Nem kivánok idézni belőle, de a szerző a következőkre összpontosít: hogy Bächer Iván tehetségtelen volt írónak, embernek nehezen viselhető, és a nevét egyébként is kurzívval kellene írni. Mindenkinek szíve joga azt gondolni szerzőkről, amit akar, de ha rám lenne bízva, akkor inkább olyanoknak vállalnám el a búcsúztatását, akiket nagyra becsülök. Másrészt nagyon nem elegáns (Vagy mondjak inkább visszatetszőt?) egy haláleset kapcsán felköhögni azokat a kétes szavatosságú gondolatokat, amiket csak az én életemben is annyiféle címkével láttak el. Volt a népi-urbánus ellentét, voltak az idegenszívűek, és voltak a listagyártók, különös tekinetettel a betűtípusokra.
Elegem van mindebből. Inkább visszatérek a főzéshez, vagyis az élethez.
A cikk szerzőjének üzenem, hogy bármilyen betű leírható egy számítógép billentyűzetének segítségével, csak keresni kell. Ehhez viszont türelem szükségeltetik. Úgy is mondhatnánk: tolerancia.
Bächer Iván nekrológjai olvashatóak itt, itt, itt, itt és itt. És még sok blogban, honlapon és a facebookon is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése