2013. december 10., kedd

Hagymás lepény

Ismét előfizettem az Olive magazinra, de egyáltalán nem vagyok elégedett. Jóval kevesebb recept van benne, mint két évvel ezelőtt, és sok receptben használnak félkész termékeket. Ráadásul egyáltalán nincsenek a lapban értelmes cikkek, csak promóciók. Csak az előfizetés után derült ki, hogy a BBC megvált a laptól, nyilván ezért a változás, ami nem nagyon tetszik. Már tárgyalok velük a lemondásról, de nem hagyják magukat. Majd látjuk, mi lesz. Ezt az ételt találtam az eddigi három számban elkészítésre érdemesnek.

Hagymás lepény (előételnek 4 főre, főételnek 2 személyre):






















Egy sütőben is használható serpenyőt ráfektetünk 1 leveles tészta lapra, és körbevágjuk. A serpenyőben 5 dkg vajat olvasztunk, és hozzáadunk 4 közepes vöröshagymát karikára vágva. megsózzuk. Közepes hőn addig pároljuk, míg barnulni kezd. Ekkor adunk hozzá 2 evőkanál borecetet és 2 evőkanál barna cukrot, és fél csésze vizet. Addig pároljuk, míg a cukor és az ecet besűrűsödik és karamellizálódik, a hagyma pedig teljesen kész lesz. Sózzuk, borsozzuk, ízesítjük kakukkfűvel. A kivágott leveles tészta lapot a hagyma tetejére fektetjük, és a serpenyőt 200 fokos sütőbe tesszük. Addig sütjük, míg a tészta aranyszínű és ropogós lesz. Közben 5 dkg kéksajtot összekeverünk 3 evökanál magas zsírtartalmú tejföllel és 3 evőkanál kaukázusi kefírrel. Teszünk bele pár csepp ecetet és apróra vágott snidlinget. A cikkekre vágott lepényt ezzel az öntettel tálaljuk.

Miért ne lehetne a tészta alul, hagyományos módon? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése